Terrárium berendezése az új teknős számára

A teknős otthona, a terrárium

A teknős nagyon jó választás azoknak, akik szeretnének háziállatot tartani, de nem tudnak rá sok időt szánni. A kutya és a macska nagyon sok figyelmet igényelnek, a halak és a kaméleonok pedig érzékeny állatok. A teknősök nem csak csendesek és elvannak magukban, de nagyon szépek és különleges élőlények. Nem igényelnek extra dolgokat és a méretüknek megfelelő ételmennyiséget fogyasztják. Persze ettől még ugyanolyan érző lényekről beszélünk, mint bolyhos-bundás társaik, tehát nagyon fontos figyelembe venni az igényeiket. És ez a megfelelően kialakított terrárium esetével kezdődik. Először is tudnunk kell azt, hogy leendő kedvencünk vízi vagy szárazföldi teknős. A kettőnek némileg eltérnek az igényeik. Az utóbbiak kényesebbek valamivel, így a terrárium berendezését is eszerint kell megkomponálni. Először is nagyobb térre van szükségük. A vízi teknősöknek minimum a páncél hosszának ötszörösének, szélességének pedig háromszorosának kell lennie a terráriumnak. M mélysége pedig körülbelül 40 centiméter legyen, mivel a teknősök növekedéséhez szükséges a napfény, az ennél mélyebb akváriumokba pedig nehezen szűrődik be elegendő fény.

Hogyan legyen berendezve a terrárium a vízi teknősnek?

Úgy kell berendeznünk, hogy az minél kényelmesebb legyen a teknősünk számára. A terrárium minimum 2/3-a víz kell, hogy legyen, és a maradék 1/3-a pedig szárazföld, ahová kimászhat napozni. A berendezés egyébként kötelező és nem kötelező kategóriákba sorolható. Lássuk, mik azok, amiket mindenképp be kell szereznünk ahhoz, hogy megfelelő életkörülményeket biztosítsunk házikedvencünknek. Amire mindenképp szüksége van a teknősöknek, az egy búvóhely, ahova el tud bújni. Sajnos hajlamosak a stresszre, de ilyen esetben nem a házukba vonulnak vissza, hanem szeretnek egy víz alatti búvóhelyre elbújni. Ezt úgy alakítsuk ki számára, hogy semmiképp se tudjon beszorulni oda, mert akkor megfulladhat. Emellett tegyünk a terráriumba egy napozót is. Ez lehet bármilyen laposabb kő, előre gyártott dísz, amit megvilágítunk mesterségesen, vagy a nap. Fontos, hogy ide gond nélkül ki tudjon mászni a teknősünk. A hüllőknek szükségük van a napfényre. Mindenképpen szükség lesz egy lámpára is, ami akkor is működhet, amikor nem jut be az ablakon elegendő fény, vagy nincs lehetőségünk napos helyre elhelyezni az otthonát.

Mi nem kötelező, de jó, ha van a terrárium belsejében?

A kevésbé kötelező, ám a teknős életét jobbá tevő berendezések közé tartozik a terrárium aljzat. Mivel a teknősök szeretik az apró köveket túrni, így érdemes ezekbe is beinvesztálni. A növényeket illetően fontos, hogy csakis olyanokat válaszunk, amelyek nem mérgezők a teknősök számára. Nagyon szeretnek rágcsálni. Nem tudjuk állandóan felügyelni, miben ügyködnek, ezért fontos, hogy megelőzzük a bajt. Kérjünk segítséget a növény kiválasztásához szakértőtől, ha nem vagyunk biztosak abban, jól választunk-e. Ügyeljünk a megfelelő vízhőmérsékletre is, mert a teknősök könnyedén megfáznak. A fiatalabb teknősöknek 25 fok körüli hőmérsékletre van szükségük ahhoz, hogy egészségesek legyenek. A víz melegítéséhez használhatunk vízfűtőt, amit érdemes olyan helyre tenni, ahol a teknősünk nem férhet hozzá, vagy melegítő lámpát, ami folyamatosan hőt bocsát ki.

És persze a higiénia is lényeges. A koszos vízben a kis állatok könnyedén összeszedhetnek fertőzéseket, hiszen ebbe a vízbe ürítenek. Ezért cseréljük gyakran a vizüket, és az üveget is tisztítsuk meg olyankor. Egy vízpumpa nagy segítségünkre lehet ebben. Érdemes beruházni akár egy víztisztító készülékre is. Megkönnyíti a mi életünket is és a teknősünkét is jobbá teszi.

A terrárium tisztítása: hogyan?

Néhány szóban már említettem, hogy mennyire fontos, hogy a víz és a terrárium falai tiszták legyenek, mert a kedvencünk könnyedén megbetegedhet. A takarításhoz azonban ne használjunk vegyszereket, helyette citromlével fertőtlenítsük az üveget! A vegyszermaradékok megölheti az állatot, vagy maradandó károsodást okozhatnak neki. Háromhavonta iktassunk be egy nagy takarítást, amikor kivesszük az állatunkat, kipakolunk belőle mindent és jól átmossuk az egész terráriumot. Forrázunk át minden berendezési tárgyat és mossuk meg a növényeket is, ha vannak. Ilyenkor lehetőségünk van kicsit átrendezni a köveket, a napozót is, de legyünk mértékletesek. Ne stresszeljük teknősünket feleslegesen. Gondosan, aprólékosan dolgozzunk, hiszen ennek a procedúrának éppen ez a lényege. Addig teknősünk átmeneti szállásán élvezheti a napsütést, és mikor visszatér, minden patyolat lesz neki.

Kaphatóak már biztonságos és környezetbarát terráriumtisztítók is. Ezeknek az a feladata, hogy feloldják a felületekre kövesedett anyagokat. Nem ártalmasok a teknősre, de cserébe remekül ellátják a feladatukat. Csak olyan szivacsot használjunk, amelyeken garantáltan nincs más tisztítószer. Még véletlenül se kerüljön bele idegen anyag a terráriumba.