+36 (30) 582-34-14
3300 Eger, Széchenyi u. 5.

Augusztus elején elindult a regisztráció a 2018. október 11-14. között megrendezésre kerülő 72 óra kompromisszum nélkül akcióra!

Elsősorban 14-30 év közötti fiatalokból álló 5-20 fős csoportok jelentkezését várjuk, akik ezen a három napon belül szívesen áldoznak idejükből arra, hogy ott segítsenek, ahol szükség van rájuk.

A rendezvény fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes.

Jelentkezni a 72ora.hu weboldalon lehet új felhasználó létrehozása vagy belépés után a regisztráció menüpontban. Az érdeklődőknek lehetőségük van a “teljes 72 órára”, azaz október 12, péntektől október 14, vasárnap délutánig jelentkezniük, vagy ezen belül akár csak egy fél napra. Aki tudja, hogy milyen közhasznú munkát szeretne elvégezni a három nap során, az akár saját feladattal is regisztrálhat, a többieknek pedig szervezőink keresnek meglepetés-projektet, amit a jelentkezők október 11-én, a 72 óra megnyitóján fognak megismerni.

>>> Belépés után itt tudsz jelentkezni a 72 órára <<<

A 72 óra kompromisszum nélkül szociális, önkéntes, ifjúsági akciót 11. alkalommal rendezi meg a három történelmi keresztény egyház hazánkban 2018. október 11-14. között. Az akció Magyarország fiatalságát közös összefogásra hívja, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért. Az ország bármely pontján élő fiatalok 2018. augusztus 1-től a 72ora.hu honlapon regisztrálhatnak. A rendezvény fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes.

“Meg vagyok győződve, hogy világunkban nem ruhánkból, nem élelemből, nem pénzből van kevés, hanem szeretetből és jóságból. Ha világunk fortyogó nagy fazekának a fedelét felemeljük, akkor én úgy gondolom, hogy élő szeretetet, jó kedvet, örömet kellene jó nagy kiszerelésben hozzáadni, hogy finom, “ízletes” legyen a mindennapi életünk. Hiszem, hogy ilyen egyszerű, gyertek, fogjunk össze és kompromisszum nélkül szeressük egymást, szeressünk mindenkit és mindent, ami a környezetünkben van. Hajrá! Jézus Krisztus egy parancsot adott, a szeretet parancsát, éljük meg azt kompromisszum nélkül!” – üzeni Böjte Csaba testvér, a 72 óra kompromisszum nélkül fővédnöke.

A 72 óra honlapjának regisztrációs felületén várják önkéntes csoportok, iskolák, osztályok, plébániák, gyülekezetek, közösségek jelentkezését. A vállalkozó önkéntesek az októberi hétvégére olyan feladatokat kapnak mint intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.). Az akció olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek iskolai közösségi szolgálatként is végezhetőek. A 72 óra célja, hogy a fiatalokat, elsősorban a középiskolás és az egyetemista korosztályt meghívja, hogy október második hétvégéjén tegyék szabaddá magukat, és segítsenek ott, ahol szükség van rá. A szervezők 2018. augusztus 31-ig várják önkéntes szervezők jelentkezését is helyi koordinátor, helyi szervező és segédszervező feladatokra

Forrás és bővebb infó