A professzionális fotózás kulcsa: a műterem

Miért fontos a megfelelő műterem megtalálása?

Profi fotósként az embertől sokat várnak el, és nagy a nyomás. Az ember munkáján egy egész stáb havi ellátása múlik, és persze a fotózott alanynak is meg kell felelni minden tekintetben. Ez főleg a divatszakmában jelent igazán nagy kihívást. Azonban, egy jó műterem sok gondunkat megoldhatja. A tökéletes első benyomáshoz elengedhetetlen a professzionális környezet. De mit is vár el az ügyfél? Milyennek kell lennie egy megfelelő műteremnek? Erről szeretnék néhány gondolatot megosztani.

Milyen egy jó műterem?

Ahhoz, hogy ezt a kérdést kifejtsem, rögtön be is mutatnám a műtermet, ahol én dolgozom. A G3 fotóstúdió a főváros szívében található, ami már önmagában az előnyei közé tartozik. Könnyedén megközelíthető mind tömegközlekedéssel, mind autóval. Privát parkolóval rendelkeznek, ezért nem kell a városi tömegtől tartania annak, aki itt dolgozik. Nekünk ráadásul mindig rengeteg felszerelésünk van, amit nem könnyű eljuttatni egyik helyről a másikra. Ebben nyújt segítséget a nagy teherbírású lift a parkolóból. Eddig nem kellett csalódnunk benne, talán egy elefántot is elbírna az a lift, bár egyelőre nem tervezünk több mázsás állatokkal fotózni. Szóval, még be sem léptünk az épületbe, de máris van előnye ennek a műteremnek. Ez nem csak a stáb számára pozitív, hanem az ügyfeleknek is jó, hogy nem kell messzire utazniuk.

 Az épületbe belépve sem kell azonban senkinek sem csalódnia. A környezet nagyon szép, a berendezés esztétikus, és nagyon hangulatos. Télen éppen olyan megnyerő, mint a meleg nyári napokon. Nem csak maguk a műtermek vannak, hanem közös helyiség és tetőtér is, ahol a munkatársak jól érezhetik magukat, ha szünetet szeretnének tartani. A jó hangulat és az esztétika elengedhetetlen ahhoz, hogy egy munkafolyamat megfelelően működjön. Hogy milyen műtermet választunk, nagyban leírja magát a vállalkozásunkat, a munkánkat. Még egyetlen kép sem született, de máris kialakul a munkakörnyezet. És fotósként nem csak egyetlen képsorozatra szeretnénk lekötni a megrendelőinket, hanem tartós megrendeléseket szeretnénk elérni. Ehhez azonban profi környezetet kell teremtenünk még az előtt, hogy ehhez minden feltételünk meglenne.

Ha még nincs meg minden fontos felszerelése az embernek, vagy csak nem akarja azokat mindig felpakolni, akkor sem kell aggódni. A műteremnek hála időt és energiát spórolhatunk azzal, hogy nem kell mindent saját magunknak biztosítanunk, hanem ingyen is használhatunk bizonyos berendezéseket, de ha valami extrára van az embernek szüksége, még bérelhet is. Ez nagyon fontos, hiszen a profi fotókhoz szükség van olyan dolgokra, amiket anyagilag nehéz biztosítani, így azonban mindenkinek lehet egy B terve, hogyha nincs a birtokában valamilyen eszköz az adott pillanatban.

Milyen legyen a műterem?

A műterem választásban az legyen az embernek a fő faktor, hogy pontosan milyen képek készítése is a cél pontosan. Sokszor elég egy egyszínű háttér, hiszen nem is a környezet, hanem a modell a lényeg, így neki kell kitűnnie a háttérből. Azonban a mai világban minden vizuális, minden képorientált, így a legszürreálisabb megbízásokkal is számolnunk kell, amiket talán már materiális eszközökkel meg sem lehet valósítani. Erre jó a greenbox stúdió. Bizonyára sokan hallottak már a greenscreen technikáról, de mi a helyzet akkor, hogyha egy egész szobánk van erre, és gyakorlatilag mindent elintézhetünk a számítógéppel, hogy a képen legyen, persze a modell kivételével. A G3 stúdió azért jó, mert többfajta különböző stúdió közül tudunk választani, ezért szinte minden fajta képet el tudunk egyetlen címen készíteni a fővárosban, ami nagyon előnyös. Persze az se mindegy, hogy az adott hely rendelkezik-e valamilyen díszlettel, amiket szabadon használhat a bérlő, vagy éppen hogy milyen az ott dolgozók modora. Én ezért választottam részben pont a G3 stúdiót, egyszerűen minden elképzelésemnek megfelelt, sőt felül is múlta azt, még olyan apróságoknak tűnő dolgokban is, mint a parkolás vagy a műtermek minősége.

Milyen extrákat nyújt még egy jó műterem

A tökéletes műterem az ember keze alá dolgozik a legapróbb figyelmességektől a nagyobb elvárásokig. Ilyen például a kávé, ami persze elengedhetetlen egy fotózáson, vagy a megfelelő internetkapcsolat, hogy elérhetők maradjunk a világ számára. És persze a legevidensebb módon: télen fűtés legyen, nyáron légkondicionáló zümmögjön a háttérben. Ha pedig mindez megvan, akkor legyen egy helyiség, ahol az embernek elkészülhet a sminkje, ahol szabadon dolgozhat és lepakolhat a stáb, de ez ne rögtön a műteremben történjen.

Én azért választottam a G3 stúdiót, mert minden kisebb és nagyobb elvárásomnak maradéktalanul megfeleltek, így bátran merek akármilyen megrendelést náluk teljesíteni. A minőségben és a fogadtatásban egészen biztosan nem lesz kivetnivaló. Szerintem mindenki számára megér egy próbát, nem éri meg kihagyni ezt a remek lehetőséget. Úgyhogy, fényképezőgépet a kézbe, és vágjunk bele a professzionális karrierbe még ma!